Az akta neve "sex apó" – tervezet dokumentumfilm

Hazánk egyik legismertebb zenekaráról egész estés dokumentumfilm készül, mely jelenleg egy nagyon népszerű, eladható műfaj. A film várható sikerét növeli az a – túlzás nélkül mondható – rocktörténelmi esemény, hogy az Omega 2012-ben ünnpelte 50 éves jubileumát. Ha a filmet “csak” annyian nézik meg, mint amennyien szeretik és hallgatják őket akkor ez egy biztos sikertörténet. Ez a film részben egy időutazás a keleteurópai történelembe való bepillantás. Hogyan élték meg a szabadságukat a kelet-európai emberek az ottani létezés legszabadabb formájában, a rock zenében. Ugyanúgy YES, Pink Foyed, Genesis, Beatles, Rolling Stones, stb. zenéket hallgattak.

Az Omega Liszt Ferenc és Kossuth-díjas magyar rockegyüttes, mely 1962-ben alakult. Az Omega több tekintetben is úttörőnek számít a magyar könnyűzene történetében. 1968- ban elsőként jelent meg önálló albuma Magyarországon, a Trombitás Frédi és a rettenetes emberek. Az 1969-es 10000 lépésé volt az első kinyitható lemezborító, az album zenei anyagából pedig elkészült az első önálló tévéshow, a Tízezer lépés – Omega Show. Az együttes elsőként jutott ki az Egyesült Királyságba, a magyar együttesek közül nekik volt a legtöbb eladott lemezük Magyarországon (az 1979-es Gammapolis, 650 ezer példánnyal) és külföldön (az 1977-es Time

Robber, 1 millió példánnyal). Az Omega volt az első együttes, melyet az Magyar Állami Hangversenyzenekar kísért (az 1973-as Omega 5 című albumon), valamint a magyar együttesek közül az Omegának volt először digitális stúdiója.

Egy vasfüggöny mögé zárt világ…ebben a világban született egy zenekar, mely országos és világhírű lett…50 év óta a rockzenei élet meghatározó képviselője. Az Omega a Keleti és Nyugati blokk között ingázva olyan sikereket ért el, amire talán azóta sem volt példa. Hogyan lehetséges ez? Milyen feltételekkel és hogyan lehetett jelen lenni a nemzetközi könnyűzenei életben a 60- as, 70-es és 80-as években? Dokumentum filmünk ezeket a kérdéseket járja körül. A film gerincét a 2012 tavaszi németországi turné képezi (ez a szál végigfut a filmen), amely a nagy, 50 éves Jubileumi koncertet készíti elő. A film főszereplői a zenekar tagjai, akiket kötetlen hangulatú interjúk, beszélgetések alkalmával kérdezünk múltról, gondolataikról, történeteikről. Rájuk elsősorban , mint emberekre vagyunk kíváncsiak, magukról, családjukról szeretnénk, ha beszélnének. Olyan epizódokat, történeteket (életükről, magánéletükről) kívánunk megjeleníteni, melyeken keresztül képet kapunk a kor hangulatáról, életérzéséről, az akkori Budapestről, könnyűzenei életről. Ezen interjúk alkotják a dokumentumfilm másik vonalát. A német turnét végigkísérjük, jelen leszünk az öltözőben, a szállodai szobában, kíváncsiak vagyunk arra, hogyan jöttek létre a számok, és ezek hogyan illeszkedtek bele a nyugati zenei áramlatokba. Ki tanult kitől? (Párhuzamos interjúk a külföldi zenekarok képviselőivel.) A film 140-150 millió forintos költségvetésből készül.

Tematika

A dokumentumfilm a következő kérdésköröket járja körül, kötetlen, érzékelhető történetek és a koncertek bejátszásai segítségével: A zenekar tagjai különböző háttérrel rendelkeznek. (Honnan jöttek, ki, mit hozott otthonról a zenébe, jelentett-e konfliktust, szakítást a családok hagyományaival, amiért ezt választották? A rockzene, mint a lázadás megnyilvánulása a keleti blokkban – összehasonlítás a sokkal kevésbé szerény nyugati diákmozgalmakkal vagy pl. Woodstockkal. Rockzene és “béketábor”, a közeg, melybe beszivárogtak a nyugati irányzatok. (A történet lehet pl. a Rákóczi úti kis maszek lemezbolt, ahol pult alól adták Elvist, Fats Dominót stb.). Budapesti kávéházak, ahol már megjelent az angolszász zene is, melyet a zenészek hoztak be a hazai vendéglátás világába. TTT fogalma. Mennyit kell engedni, hogy lekössék az embereket, a megtűrt, túlzottan nagy propagandája nélkül? Az első nagylemez kalandos születése – amely jellemző a Kádár-korszak engedményeire. Büntetés helyett rémült gyorsasággal vitték őket stúdióba, hogy megelőzze a kinti lemezt. Az első londoni turné.

A disszidálás fogalma – az Omega dilemmája. Kémek, besúgók, akik részben kísérték őket, részben behálózták a világot, és hogy a zenészek mennyire nem törődtek velük. Az Omega NDK-s turnéja, ahogy a keleti hatalmak a nyugati popokultúrát utánozták, legalábbis megpróbálták, de nem voltak adottak a technikai feltételek, a zenei eszközök, a hangszerek technikai, technológiai lemaradásban voltak. Az Omega ebben is nagy újító volt, minden haladó technológiát megpróbáltak behozni Magyarországra. Ami a vasfüggönyön tátongó lyukakon beszivárgott (amit nem lehetett teljesen blokkolni pl. kalóz rádiók, a nyugati rádiókadásai).

Alkotók

B&L Line produkció
Operatőr: Somlai Dávid
Rendező: Kerényi Mihály
Producer: Nagy Endre